Biztos te is ismered ezt az érzést: amikor valaki őszintén megdicsér, azonnal elkezded magyarázni, hogy „jaj, ez semmiség volt” vagy „csak szerencsém volt”. Miért van az, hogy a pozitív visszajelzéseket sokkal nehezebb befogadni, mint a kritikát? Ez az egyik legfontosabb jele annak, hogy az önszeretettel még akad munkánk.
Mi történik velünk, amikor dicséretet kapunk?
Amikor valaki elismerően szól hozzánk, az agyunk automatikusan elkezd védekezni. Ez egy tanult reakció, ami gyakran a gyerekkorból származik. Ha azt tanultuk meg, hogy a szerénység erény, vagy hogy a büszkeség bűn, akkor felnőttként is automatikusan elutasítjuk azokat a szavakat, amik valójában táplálnának minket. Mintha egy láthatatlan pajzs lenne körülöttünk, ami visszaveri a jót, de átengedi a rosszat.
Ez a jelenség különösen érdekes, mert miközben éhezzük az elismerést, ugyanakkor képtelenek vagyunk megemészteni, amikor megérkezik. Olyan, mintha egy éhező ember visszautasítaná az ételt, mert megszokta, hogy mindig éhes. Az Önmagam Klubja tapasztalatai szerint ez az egyik leggyakoribb akadály az önismeret útján.
Hogyan hat ez a kapcsolatainkra?
Az önszeretet hiánya nemcsak magunkkal kapcsolatban okoz problémákat, hanem a környezetünkkel való viszonyunkban is. Amikor elutasítjuk a dicséretet, valójában azt üzenjük a másiknak, hogy téved, hogy rossz a megítélése. Ez frusztráló lehet azok számára, akik őszintén szeretnének pozitív visszajelzést adni nekünk.
Képzeld el, milyen lehet a párodnak, amikor azt mondja, hogy gyönyörű vagy, te pedig azonnal negatív dolgokat kezdesz sorolni magadról. Nemcsak a saját önértékelésednek ártasz, hanem a kapcsolatnak is, mert a másik fél idővel feladja a dicséret adását, ha látja, hogy amúgy sem fogadod el.
A perfekcionizmus csapdája
Sokszor azért utasítjuk el a dicséretet, mert a belső perfekcionistánk tudja, hogy „lehetne még jobb”. Ez a gondolkodásmód azonban mérgező, mert soha nem engedi meg, hogy élvezzük az eredményeinket. Mindig van még egy szint, amit el kellene érnünk, mielőtt „megérdemelnénk” az elismerést.
„Az önszeretet nem arról szól, hogy tökéletesnek érezzük magunkat, hanem arról, hogy emberi mivoltunkban is értékesnek tartjuk magunkat. A dicséretek elfogadása egy gyakorlat, amit meg lehet és meg kell tanulnunk” – mondja Szabó Anna, az Önmagam Klubja vezetője, aki csaknem két évtizede segít embereknek az önfejlesztés útján.
Hogyan tanulhatjuk meg elfogadni a pozitív visszajelzéseket?
A változás első lépése a tudatosság. Figyeld meg magad: mikor és hogyan utasítod el a dicséretet. Aztán kezdd el egyszerű „köszönöm”-mel fogadni őket, még akkor is, ha a belső hangod tiltakozik. Ez eleinte mesterkéltnek fog tűnni, de idővel természetessé válik.
Ne magyarázkodj, ne relativizálj. A „köszönöm” egy teljes mondat. A másik ember véleménye az övé, és jogában áll elmondani. Te pedig jogodban állsz elfogadni ezt az ajándékot, mert igen, a dicséret egy ajándék, amit megérdemelsz pusztán azért, mert létezol és próbálkozol.
